4. fejezet - Előkészületek

Másnap reggel az egész dormban a hétvégi álarcosbál volt a téma. Jimin, Hoseok és Jungkook is erről beszélgettek reggeli közben a kantinban.

- Ti már tudjátok, hogy minek öltöztök be? - kérdezte a többieket izgatottan Jimin. Látszott az arcán,  mennyire felvillanyozta a közelgő esemény, úgy ragyogott, akár egy százwattos izzó. 

- Még nem gondolkodtam rajta, de valami ütős jelmez kellene - nézett jelentőségteljesen a fiúra Hoseok. Jimin biztos volt benne, hogy a másik valami nagy dobásra készül, de egyelőre még arról se volt halvány lila gőze, ő mibe fog bújni.

- Hát ez az! Ezen agyalok tegnap óta én is - adott hangot gondolatainak -, de még semmi értelmes nem jutott az eszembe. Na, és te, Jungkook? - fordult a legfiatalabb felé. - Te már kitaláltad, mi leszel?

- Á, én lehet, be sem öltözöm - motyogta zavartan a maknae.

- Pedig ha részt akarsz venni az álarcosbálon, akkor kénytelen leszel - huppant le a Hosoek melletti üres székre az éppen akkor érkező Yoongi, míg párja a mellette lévő széken foglalt helyet. –

Az előbb tették ki a plakátokat: belépés csak jelmezben.

- Akkor lehet, el sem megyek.

Hirtelen nyolc szempár szegeződött Jungkookra, aki erre csak még jobban zavarba jött.

- Ne már, Jungkook, muszáj neked is jönnöd! - kérlelte Jimin. - Együtt kell mennie az egész

csapatnak, ugye, főnök?

Jimin Namjoon felé fordult, várva, hogy amaz megerősíti a szavait. A fiú helyeslően bólogatni kezdett, mire Jimin újra Jungkook felé fordult, s arcán a „na ugye, én megmondtam” kifejezéssel elégedetten vizslatta a legkisebb arcát.

- De én nem szeretem a jelmezbálokat – jelentette ki határozottan Jungkook. Muszáj volt elfordítania a fejét, hogy kikerüljön Jimin vonzáskörzetéből, aki szinte odaláncolta magához vidámságtól csillogó szemeivel.

- Mondd csak, mégis mi bajod van velük? - kérdezte csodálkozva Hoseok, akinek a fiú előbbi kijelentése felért a világ legnagyobb megfejtésre váró rejtelmeinek egyikével. El sem tudta képzelni, hogy nem lehet szeretni egy ilyen mókás dolgot. 

- Nem szeretem, és kész! - fonta össze mellkasa előtt karjait durcásan a maknae, jelezve, hogy részéről lezártnak tekinti a témát.

- Mit nem szeretsz? - hajolt be Taehyung Suga és Jungkook között, mire az előbbi úgy meglepődött a hirtelen felbukkanó fiútól, hogy majdnem hanyatt vágódott székestül. Szerencsére még idejében sikerült megkapaszkodnia Taehyung pólójában, reflexszerűen elkapva az első dolgot, ami a keze ügyébe akadt.

- A frászt hoztad rám, Tae - fújta ki lassan a levegőt Yoongi.

- Ne haragudj, nem volt szándékos - szabadkozott a másik.

- Semmi gond - mosolyodott el Yoongi, jelezve, hogy nem haragszik a fiúra.
- Khm, akkor esetleg elengednéd a pólómat? - bökött mutatóujjával Taehyung a másik ökle

felé, amely úgy markolta a fehér anyagot, mintha gazdája élete függött volna tőle.

- Oh, máris. Sajnálom. - Ezúttal Yoongi szabadkozott.

- Hát eléggé meggyűrted - próbálta meg Taehyung kisimítani a pólóján keletkező, leginkább a tenger hullámaira hasonlító méretes ráncokat.

- Tényleg nagyon sajnálom - kért újra elnézést a másik, miközben ő is igyekezett segíteni kisimítani a gyűrődéseket.

- Azt hiszem, ez nem fog menni - adta fel végül Taehyung. – Megyek, átöltözöm.
- Várj, én is veled megyek – pattant fel a székéről Jungkook. Kapva kapott az alkalmon, hogy

végre megléphet a többiek további firtató kérdései elől.

- Ezzel még nem végeztünk! Ugye tudod? - fenyegette meg dühösen Jimin, de Jungkook úgy tett, mint aki meg se hallja.

Egy szempillantás alatt Taehyung mellett termett, aki csodálkozva konstatálta, hogy egy egyszerű pólócseréhez öltöztetőfiút is kapott. Bár ha jobban belegondolt, ő igencsak szívesen öltöztette volna Jungkookot. Hirtelen kíváncsi lett rá, hogy vajon mi rejtőzhet a ruha alatt, de még mielőtt túlságosan élénk fantáziája magával ragadhatta volna, gyorsan más irányba terelte gondolatait.

- Akkor indulhatunk? - Majd anélkül, hogy megvárta volna a másik válaszát, sarkon fordult, és elindult a kantin kijárata felé. Útközben belefutottak Jinbe, és még hallották, hogy a fiú kedves köszönésére Jimin milyen mogorván válaszol.

Miközben baktattak felfelé a lépcsőn, Taehyungnak eszébe jutott, hogy az előbb beletenyerelt valaminek a közepébe, de azóta se tudta meg, hogy minek.

- Hé - fordult Jungkook felé -, miről beszéltetek az előbb?
- Semmi különösről - próbált meg a maknae kitérni a válasz elől, nehogy újra szóba kerüljön a jelmezbál.

- Most miért nem tudod elmondani? Vagy tán titok? - hajolt egészen közel a másikhoz, mintha az arcáról próbálná leolvasni a választ kérdésére.

- Nem, nem az.

- Akkor meg? Különben is, nekem mint hyungodnak köteles vagy mindenről beszámolni, ami veled történik - vetette be az „idősebb vagyok nálad” fegyvert Taehyung.

Jungkook nyelt egy nagyot, és elnyomott néhány kitörni készülő nem éppen udvarias kifejezést, majd mintha csak egy haverjával beszélt volna, foghegyről odavetette a választ:

- A jelmezbálról.

- Ó, már alig várom, biztos jó móka lesz - vigyorgott a másik.

- Jó móka? - húzta el a száját Jungkook. Neki egy jelmezbál sem volt mókás.

- Aha. Biztos rengeteg lehet majd röhögni a többieken. Tuti lesz egy csomó vicces jelmez.

- Szóval te is olyan vagy! - Jungkook arca hirtelen egészen haragossá vált. Vádlón tekintett a mellette álló fiúra, aki semmit sem értett ebből a hirtelen változásból. Nem érezte úgy, hogy bármi bántót mondott volna, mégis úgy tűnt, a legkisebb valamit nagyon a szívére vett.

- Milyen? - kérdezte értetlenül Taehyung.

- Aki csak azért megy ilyen helyekre, hogy másokat jól kinevessen, és jót szórakozzon rajtuk!

- De hát nem erről van szó - próbálta volna megmagyarázni Taehyung, de a maknae akkorra már sietős léptekkel az emeletre vezető lépcsőket rótta.

Az idősebb fiú azonban nem hagyta ennyiben a dolgot, és a fiatalabb után eredt. A lépcsőfordulóban érte utol, karját elkapva kényszerítette megállásra Jungkookot.

- Engedj el! - fordult hátra amaz haragos tekintettel. Hangja száraz és fagyos volt, arcvonásai kemények, egyáltalán nem emlékeztettek arra a kedves és mosolygós fiúra, akit Taehyung megismert. És mégis. Képtelen volt levenni a tekintetét a vele szemben álló fiúról. Mintha az megbabonázta volna őt, és most nem engedné ki a bűvköréből. - Nem hallottad? Engedj el! - térítette vissza Jungkook hangja a valóságba. A maknae ezzel egy időben kirántotta a karját Taehyung kezének szorításából, mely akár a selyem, oly könnyedén csusszant ki a még félig elvarázsolt fiú ujjai közül.

Jungkook újra elindult, de az idősebb hamar magához tért, és ezúttal a fiú elé állva akadályozta meg amazt a továbbhaladásban.

- Kérlek, Jungkook, ne rohanj el! Nem tudom, mit vétettem, de ha valami olyasmit mondtam,

amivel megbántottalak, sajnálom. Nem akartam fájdalmat okozni neked.

Taehyung hangja őszintének tűnt, arcán valódi megbánás tükröződött, Jungkook nem is tudott tovább haragudni rá. Ahogy tudatosulni kezdtek benne az előző néhány perc eseményei, úgy jött rá, hogy kissé elvetette a sulykot. Taehyung nem szolgált rá erre a bánásmódra, hisz amióta ismeri, mindig kedves volt vele. Bocsánatot kell kérnie tőle.

- Ne haragudj, nem akartam ilyen undok lenni veled, csak tudod, elég rossz emlékeim vannak a jelmezbálokról - szabadkozott zavartan a maknae.

- Semmi baj - mosolyodott el Taehyung.

A fiatalabb megkönnyebbülve konstatálta, hogy az idősebb nem haragszik rá.

- De hidd el, jó buli lenne, ha mind együtt mennénk - igyekezett Taehyung rábeszélni őt, ám látva a fiatal feszélyezettségét, visszavonulót fújt.

Jungkook nem akart újfent goromba lenni Taehyunggal, de örült volna, ha a fiú végre leszáll a témáról.

- Rendben, befejeztem - emelte fel mindkét karját megadóan az idősebb. - De gondold át még egyszer! - azzal megfordult, és fütyörészve elindult a szobája felé.

Jungkook ott maradt egyedül a lépcsőfordulóban. Hátát a hűvös falnak döntötte, szemét lehunyta, és hagyta, hogy gondolatai kitisztuljanak, de csakhamar a másik arca jelent meg előtte.

Biztos jó móka lesz – visszhangzott fejében, a fiú előbbi mondata.

Talán mégis csak el kellene mennie, talán ez most más lesz.

A délelőtt hátralévő része táncpróbákkal telt. A fiúk egyre jobban és jobban teljesítettek. Kitartásuk és szorgalmuk lassan meghozza gyümölcsét.

Az ebéd alatt ismét a jelmezbál volt a téma. Jimin vigyorogva újságolta V milyen jó kis jelmezt talált ki magának.

- Olyan cuki leszek, hogy az összes lány a lábam előtt fog heverni.

Szinte látta maga előtt az őt körülvevő hölgykoszorút, ahogy a csinos lányok pillájukat rebegtetve felé olvadoznak tőle. Álmodozásából Suga éles hangja rántotta vissza. A fiú az asztalt csapkodta nevettében, miközben olyan hangosan röhögött, hogy többen is csodálkozva pillantottak oda a szomszédos asztaloktól, nem értvén, mi válthatott ki ilyen reakciót belőle. Hogyan is érthették volna, hisz amazok nem láthatták Jimin álmodozóan réveteg arckifejezését.

- Suga, kérlek, fegyelmezd magad - kérlelte szerelmét Namjoon, miközben ő is alig tudta elnyomni kitörni készülő nevetését.

- I-igyekszem - gurgulázta Suga nem sok sikerrel. Ám figyelme lassan terelődni kezdett, ahogy megérezte combján Namjoon kezének gyengéd szorítását. Szerelme érintésétől egészen más reakciók indultak be a testében, ám ezeket sokkal nehezebb volt visszafogni, mint egy egyszerű röhögőgörcsöt.

Azért a többieknek sem volt könnyű dolguk, mindegyikük hatalmas mosollyal az arcán bámult a kis Casanovára.

- Ez a fej, Jimin, ez mindent visz - vigyorgott J-Hope.

Szegény fiú szemét lesütve fixírozta az előtte heverő rizsestálban megbúvó néhány árva rizsszemet. Pár másodperccel később óvatosan felpillantva Jungkook tekintetével találta szembe magát. A maknae együttérzően rámosolygott.

A legkisebb nem értette, mi nevetni való van Jiminen. Ő szerette, hogy a fiú sokszor túlzásokba esett, és jó néhányszor két lábbal a föld felett járt. Imádta játékos, vidám természetét. Talán vele jött ki legjobban a csapatból.

Jungkook édes mosolya rögtön jobb kedvre derítette Jimint. A köztük lévő két év korkülönbség ellenére is remekül megértették egymást. Jimin csodálta a maknae tehetségét, a szorgalmát, mellyel a rájuk rótt feladatokat végezte, és kitartását, mely addig nem lankadt, amíg tökéletesen nem tudott mindent. Vele érezte magát legjobban a csapatból.

- Na, haver, ne vedd a lelkedre! Hisz tudod, hogy szeretünk - bújt oda vigyorogva a fiúhoz J-Hope. - Különben is, kinek a kockahasa miatt nőtt meg a követőink száma?

Jimin kihúzta magát, J-Hope pedig elismerése jeléül barátságosan hátba veregette a fiút.

- És te, Jungkook, meggondoltad magad a jelmezbált illetően - fordult a legkisebb felé Jin.

- Naa, légysziii, gyere el velünk! - kérlelte Jimin.

- Ne hagyd ki! Jó kis buli lesz! - kacsintott rá Taehyung.

- Hát, ha ennyire ragaszkodtok hozzá - adta be végül a derekát Jungkook.

- Ez az! - öklöztek a levegőbe a fiúk, kivéve Sugát, aki láthatóan kényelmetlenül izgett-mozgott a székén. Azonban a többiek annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy fel se tűnt nekik, kivéve egy embert. És ez a valaki pontosan tudta, hogy mi a fiú viselkedésének az oka.

- Namjoon, nincs kedved felmenni egy kicsit az emeletre? - súgta kedvese fülébe Suga.

- Talán majd később. Most kíváncsi vagyok a többiek milyen jelmezt találtak ki maguknak.

Szerelme erre kelletlenül bólintott, de ettől még egyáltalán nem érezte jobban magát.

- És te mi leszel, J-Hope? - érdeklődött Jimin.

- Fegyenc - vigyorodott el a fiú.

- Eh? - csodálkoztak a többiek.

- Miért pont fegyenc? - érdeklődött Namjoon.

- Hát hogy majd jól magamhoz bilincselhessem a lányokat! – kuncogott J-Hope.

- Te olyan hülye vagy! - adott játékosan egy kokit a fiú fejére Jimin.

- Tudom – nevette el magát J-Hope.

- Mondtam én, hogy jó móka lesz - nevetett Taehyung Jungkookra. – Tényleg, te minek öltözöl be?

- Hm, ezen még nem gondolkodtam.

- Lehetnél Frankenstein. Húú - emelte két karját a magasba J-Hope, miközben próbált ijesztő lenni.

- Hagyd már a hülyeségeidet! - teremtette le Jimin. - Egy ilyen csinos fiút nem szabad elcsúfítani.
- Mit szólnál egy vámpírhoz? - vetette fel Jin.

- Egy vonzó vámpír, aki mindenkit megbabonáz – tűnődött el Jimin. – Egész jó ötlet.

- Jungkook? – fordult felé Jin.

- Nekem tetszik.

- Akkor ezt megbeszéltük – mosolygott elégedetten Jimin.

- Na és te, Jin? – kérdezett vissza Jungkook? – Te kinek öltözöl?

- Jack Sparrow leszek a Karib tenger kalózaiból.

- Wow! – adtak tetszésüknek hangot a többiek.

- Lesz egy nagyon jóképű kapitányunk – mosolyodott el Namjoon.

Jin egészen elpirult a bók hallattán.

- Több önbizalmat, Jin, több önbizalmat – paskolta meg a fiú karját J-Hope.

- Több lányt fogsz magadba bolondítani, mint Johnny Depp. – Jimin úgy vigyorgott, mint a vadalma, amitől nemhogy megjött Jin önbizalma, hanem még inkább elbátortalanodott.

- Ne is foglalkozz vele – karolta át a vállát Taehyung. – Minden lány szereti a jóképű,

titokzatos rosszfiúkat. Tuti sikered lesz!

- Kösz, Tae. – Jin hálás volt a fiúnak a biztatásért, aki egyszerűen nem értette, miért ennyire félénk a csapattársa. Hisz igazán jóképű srác, erről már volt alkalma meggyőződni, mikor egy alkalommal kettesben maradt vele, és kissé jobban elmélyedt a fiú arcvonásaiban, mint kellett volna. Ha egy kicsit bátrabb lenne, bomlanának utána a lányok.

- És te, Taehyung? – nézett rá kíváncsian Jimin.

- Én varázsló leszek.

- És bevarázslod az összes lányt a szobádba?

- Jimin, most már komolyan befejezhetnéd! – csattant fel Jin. A többiek egész meglepődtek ezen a reakción, mivel Jin csendes, nyugodt fiú volt, csak nagyon ritkán emelte fel a hangját.

- Elnézést – kért azonnal bocsánatot az érintett.

- Ha már itt tartunk – igyekezett oldani a feszült hangulatot J-Hope -, te végül nem mondtad el, minek öltözöl be, Jimin.

- Mickey Mouse leszek – mosolyodott el a fiú.

- Cukiii. Biztos odáig lesznek érted a lányok. Mármint… úgy értem… mindenki nagyon aranyosnak fog találni – vörösödött el Jungkook.

Jin halkan kuncogni kezdett a maknae zavara láttán. Néha nem olyan rossz, ha te vagy a legkisebb.

- És te, Namjoon?

- Tojás leszek.

- Tojás? – néztek a többiek tágra nyílt, csodálkozó szemmel a fiúra.

- Igen. Gudetama, a tojás.

- Hát ezt meg honnan szedted? – érdeklődött J-Hope.

- Csak megtetszett, és kész – vonta meg a vállát Namjoon.

- Akkor már csak Suga maradt hátra – fordult felé Jimin.

- Mi az? – riadt meg hirtelen az érintett.

- Figyelsz te egyáltalán ránk?

- Hát persze.

- Akkor elárulnád, hogy te minek fogsz beöltözni, vagy titok?

- Már miért lenne titok? Naruto leszek.

- Ninja leszel? Nem rossz!

- Már nagyon várom a szombat estét! – sóhajtott fel Jimin.

- Látjuk – nevette el magát J-Hope.

Suga kihasználva, hogy nem rá figyelnek többé, odahajolt Namjoonhoz.

- Na, most, hogy már tudod, ki mi lesz a jelmezbálon, felmehetnénk az emeletre? – kérlelte kedvesét.

- Minek akarsz te mindáron felmenni a emeletre? – kérdezte kaján mosoly kíséretében a leader.
- Tudod, te azt nagyon jól! – villantak meg Suga szemei.

Namjoon elvigyorodott. Hát persze, hogy tudta. Nagyon is tisztában volt, mi megy végbe a másikban, és hogy mennyire szenved a kedvese. Nem tehetett róla, de élvezte, hogy végre az ő kezében van az irányítás. De a cuki kiskutya tekintetű, aztán a mérges kiskutya tekintetű Suga teljesen levette a lábáról, nem tudott ellenállni a fiúnak. Szerette volna most azonnal a karjaiba zárni és ezernyi apró csókkal elhalmozni.

- Menjünk – súgta szerelme fülébe.

És ettől az egyetlen szótól Suga arca úgy kivirult, mint rózsa a nyári napsütésben.
- Mi most kicsit visszavonulunk – állt fel Namjoon. – Találkozunk a táncpróbán. Addig meg legyetek jók.

- Még hogy mi legyünk jók - vigyorgott J-Hope, miután mindkét fiú már hallótávolságon kívül volt.

- De akkor is olyan mázlisták – sóhajtott fel Jimin. – Én is szeretnék már egy barátnőt.
- Majd a jelmezbálon – paskolta meg a fiú karját Taehyung.